Több mint 4600 programmal várja a látogatókat a Szakmák éjszakája

2017.04.21.

Több mint 4600 programmal várja a látogatókat a Szakmák éjszakája pénteken az ország több mint száz településén, a rendezvényhez csatlakozó intézmények a szakképzést kívánják népszerűsíteni programjaikkal. - Pécsi Napilap -

A Szakmák éjszakája keretében a szakképzési centrumok oktatási intézményei mellett számos gyár, üzem és egyéb létesítmény - többek között áruház, vasúti forgalomirányító, bankfiók, vendéglátó hely, víztorony, posta - is megnyitja kapuit. A szervezők kiemelt figyelmet fordítanak a gyakorlati programokra, vagy a saját kézzel végezhető tevékenységekre, így a látogatók maguk is kipróbálhatják a szakmák egyes fogásait, megtekinthetik a képző intézmények műhelymunkáját, interaktív programokon vehetnek részt.

A rendezők nem csupán a pályaválasztók, hanem a felnőttek számára is kínálnak programokat, a látogatók emellett az agrárképzésben elsajátítható szakmákkal is megismerkedhetnek.

A Szakmák éjszakáját másodszor rendezik meg idén pénteken este 18 órától, tavaly a programokra több mint 40 ezren látogattak el, így a rendezvény már az első alkalommal Európa egyik legjelentősebb pályaorientációs eseménye lett.

Ha teszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!