Taroltak a Szegedi Tudományegyetem joghallgatói a KPMG Jövőépítők Programján

2023.12.04.

A KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda idén már harmadik alkalommal hirdette meg jogesetmegoldó versenyét, a KPMG Jövőépítők Programot, hazai egyetemek joghallgatói részére. A pályázati felhívásra ezúttal is az ország számos egyeteméről jelentkeztek.

 

Az első fordulóban írásban kellett a hallgatóknak kérdéseket megválaszolniuk egy gyakorlati szemléletű, komplex jogesetre vonatkozóan.

„A klasszikus társasági jogi, kötelmi jogi és munkajogi kérdések mellett a hallgatóknak az ESG szemléletű vállalatirányítás új jogi kérdéseire is figyelemmel kellett lenniük az első forduló jogesetének megoldásakor” – emelte ki dr. Gera Anna, aki a 2021-es KPMG Jövőépítők Programon való sikeres részvételét követően idén már az iroda munkatársaként, szervezőként segítette a program megvalósulását. „Számos kreatív megoldás érkezett, amely a jogszabályok mellett figyelembe vette ennek a feltörekvő területnek a kötelező erővel még nem bíró iránymutatásait, szabályozási törekvéseit is.”

A döntőbe jutott öt csapat a megmérettetés előtt az érvelési technikákról és a jogesetmegoldás gyakorlati lépéseiről szóló online felkészítő alkalmon vehetett részt. A döntőben egy, a gazdasági társaságok működésével kapcsolatos jogesetet és az arra vonatkozó kérdéseket kellett a csapatoknak feldolgozniuk, majd a megoldásaikat előadniuk a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda munkatársaiból álló zsűrinek. A döntő napján, a jogesetmegoldás során az ügyvédi iroda szenior kollégái biztosítottak mentori támogatást a hallgatók részére.

„A második fordulóban egy korlátolt felelősségű társaság döntéshozatali folyamataira kellett reflektálnia a döntősöknek. Főként arra voltunk kíváncsiak, hogy felismerik-e a hallgatók a jogesetben elrejtett problémákat és képesek-e azokat jogilag megalapozott és következetes módon értékelni. Felkészült és sokszínű előadásokat hallhattunk, ami a kollégáink számára is igazán inspirálóan hatott!” – tette hozzá dr. Bobek Fanni, az ügyvédi iroda munkatársa.

A KPMG Jövőépítők Program idei nyertesei:

1. helyezett: a Szegedi Tudományegyetem "B terv" nevű csapata

2. helyezett: a Szegedi Tudományegyetem "Nehéz (Jog)esetek" nevű csapata

3. helyezett: a Szegedi Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem "Vidéki Koalíció" nevű csapata

Az első helyezett csapat tagjai számára gyakornoki lehetőséget ajánlott fel a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda, emellett minden döntőbe jutó csapat értékes ajándékokkal térhetett haza. Minden versenyzőnek gratulálunk!

A KPMG Magyarországon:

A KPMG könyvvizsgálói, adó és tanácsadási szolgáltatásokat nyújtó független szakmai szolgáltatók globális szervezete. A KPMG International Limited („KPMG International”) tagtársaságai KPMG márkanév alatt működnek és nyújtanak szakmai szolgáltatásokat. „KPMG”-ként hivatkozunk a KPMG szervezeten belüli egyes tagtársaságokra, vagy több tagtársaságra együttesen. KPMG tagtársaságok 143 országban és tartományban működnek, világszerte több mint 265 000 partner és munkavállaló dolgozik tagtársaságainknál. Minden KPMG tagtársaság jogilag különálló és ekként határozza meg magát. A KPMG International Limited („KPMG International”) az angol “private English company limited by guarantee” társasági formában működik. A KPMG International és kapcsolt társaságai az ügyfelek részére nem nyújtanak szolgáltatásokat.

A magyarországi KPMG tagtársaságoknál több mint 1600 fő dolgozik – a KPMG Hungária Kft. könyvvizsgálói szolgáltatásokat, a KPMG Tanácsadó Kft. tanácsadási szolgáltatásokat, a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda jogi szolgáltatásokat kínál magyar és multinacionális társaságoknak, kormányzati szerveknek és külföldi befektetőknek, míg a KPMG Global Services Hungary Kft. (KGSH) adóbevallással kapcsolatos megfelelési szolgáltatásokat nyújt egyrészt világszerte más KPMG tagtársaságoknak másrészt több országban jelenlevő multinacionális vállalatcsoportoknak.

Ha teszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!