Néhány nap, és kezdődik az Őszi Kulturális Fesztivál

Öt hét, hatvanöt helyszínen, háromszáz program

2017.09.26.

Öt hét alatt, hatvanöt helyszínen csaknem háromszáz program, kiállítások, koncertek, színházi előadások várják a nézőket az Őszi Kulturális Fesztiválon, amely megnyitóját október 2-án, hétfőn rendezik a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) központi épületében.

A felvezető programokkal már szerdán elkezdődő rendezvénysorozat fontos szerepet tölt be Szeged kulturális életében, ezt mutatja, hogy az Európai Bizottság a kultúra és kreativitás városai felmérésében - amely a kontinens 168 települését gyűjti össze - külön kiemelte az egyetem őszi és tavaszi fesztiválját.
A több mint egy hónapig tartó fesztivál célja, hogy az egyetemen működő művészeti csoportok és művészi ambíciókkal rendelkező hallgatók mellett neves előadó- és alkotóművészek mutatkozhassanak be az egyetem és Szeged közönsége előtt. A rendezvénysorozatot évről-évre úgy állítják össze, hogy lehetőség szerint minél szélesebb kultúrkörből merítsenek, és minden korosztálynak, érdeklődési körnek nyújtsanak programlehetőséget.
Már a fesztivál megnyitója előtt, hétfőn folytatódik egy különleges programsorozat: a Vers Délben. Minden nap az SZTE Rektori Hivatal épülete előtt, a Szent-Györgyi Albert szobornál délben egy egyetemi polgár - hallgató, oktató, dolgozó - vagy egy szegedi lakos elmondhatja, felolvashatja, előadhatja egyik kedves versét. A sorban az elsők a Huckleberry Guys zenekar tagjai lesznek.
Az egyetem Rektori Épületének aulájában hétfőtől látható Szentgyörgyi Anna és Datki Zsolt László fotókiállítása. Nagy Károly festő- és grafikusművész alkotásait október 9-től a József Attila Tanulmányi és Információs Központban mutatják be a közönségnek, Változó állandó 50 címmel Ale Ildikó képzőművész tárlata pedig a hónap második felében nyílik a Rektori Épületben.
A zene hagyományosan hangsúlyos helyet kap a rendezvénysorozaton. Mások mellett a Fülei Balázs zongoraművész, Benedekfi István (zongora) és Benedekfi Zoltán (hegedű), S. Dobos Márta hegedű-, Klebniczki György zongora- és Pólus László gordonkaművész és a Victoria Kamarakórus lesz a fesztivál vendége. Szegeden lép föl a Pumpkins Trió, a Muzsikás együttes, a Gayer Mátyás - Hofecker Mátyás Duó, a Zűrös Banda és Meszecsinka Duó. A zenét és az irodalmat ötvözi Szilasi László és Dj Kő Kész regény 2.0 című estje.
Hosszú évek óta a fesztivál fontos eleme a színházi nyílt nap, de színpadra lép a következő hetekben Szalai Kriszta egy hajléktalan nő sorsát bemutató darabjával és Havas Judit Szabó Magda Az ajtó című monodrámájával.

Forrás: MTI
Fotó: Jakob Owens on Unsplash

Ha teszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!